Kocsit megállítva, kiszállok a kávézó előtt, aztán rá nézek a sofőrnek álcázott Sakálomra, aki bólintott, és megállt a kocsi oldalánál. Tárcám és mobilom a kezembe véve, ráérősen sétálok be a kávézóba. Pulthoz állok, és végig néztem, mi a mai teendőm. Mivel a régi titkárnőm felmondott, - ugyanis terhes lett a férjétől, - most szereznem kell egy újat helyette. Elvileg ma jön egy lány, de ha nem megfelelő, holnap jön három másik, azok között már csak lesz olyan, aki alkalmas lesz, és el tudja végezni a munkáját. Leginkább olyan kell, aki ért az informatikai dolgokhoz is, mivel az előző, nem igazán volt... Okos. Igaz, hogy megcsinált mindent ami a munkájához tartozott, de az IT részét, leginkább nekem kellett elvégeznem, és ha akadna erre megfelelő ember, ezzel is kevesebb munkám lenne.
Rendeltem egy dupla kávét, tejjel, cukorral, csipetnyi fahéjjal, mikor mellém robog egy fekete kosztümös fekete hajú lány, kér egy kávét elvitelre, fizet. Én kézbe veszem a saját kávém, mire a lány hirtelen fordulva nekem jött, így a forró ital ráömlött a zakómra és az ingemre. Összehúzom magam kicsit, mint egy normális ember, pedig semmi fájdalmat nem érzek, aztán ránézek, de a csaj kiabálva már rohant tovább. Az "El fogok késni! Sajnálom az ingét! " mondatokat azért még hozzám vágja. Nem tudom, hová siet ennyire,de nagyon remélem, hogy életbe vágóan fontos legyen.
Mérgesen kérek egy másik kávét, kifizetem őket, aztán kisietek a kocsimhoz.
– Jeff! Indulunk. - szállok be a kocsiba. Tönkrement a hatezer dolláros ingem... Zakómról már nem is beszélve! Remélem ki lehet tisztíttatni, mert ez az egyik kedvenc szettem, nem szívesen válnék meg tőle.
Céghez érve, a mélygarázsból felliftezve beleiszom a kávémba, ami már kicsit hűlt. Nem szeretem forrón. Ezért általában, mire beérek a céghez, az már hűl annyira, hogy inni tudjam, nem mintha kárt tehetne bennem a forró ital, de valahogy jobban szeretem így az ízét. Tudom, kicsit furcsa.
– Abdul! Mikor jön a titkárnő jelölt? – mordulok rá.
– Már itt van uram! – húzta össze magát.
– Küldd be! – mondom és belököm az ajtót, amit nyitva is hagyok. Mivel külön két bejárattal rendelkezik az irodám, így nem látom, ki is az újabb jelölt. Ledobom a zakómat a székre, és az ablakhoz állva elkezdtem kigombolni az ingem. Egy diszkrét kopogás után, belép valaki. Halk hangon köszön, én pedig miközben leveszem az ingem, és megfordulok. Mikor megláttam a fekete hajú tornádót, aki a kávézóban letarolt,- pedig elég kicsi hozzám képest –, elönt a méreg. Ő pedig pislog rám kettőt, mintha nem látott volna eddig férfit. Majd lassan leesik neki, hogy ki is vagyok valójában.
– Abdul! Hozz váltás ruhát. – ordítok ki, mire a lány először – kicsit összerezzenve - hátra néz, aztán vissza rám. Ez jó reakció, általában ezt váltom ki mindenkiből. Lány zavartan áll egyik lábáról a másikra, kezében egy piros mappát szorongat, haja most kontyban van, pedig a kávézóban ki volt engedve. Átlagos lány, már-már különlegesen átlagos, szemei gyönyörűek, ajka telt, ahogy látom rúzsmentes, de mégis szép piros, arcán nem látok semmilyen festéket, kivéve a szempilláján lévő tust és kihúzott vonalat. Teste is szép, nem túl sovány, formás, mindenhol jó arányból áll az egész lány.
Abdul behoz egy váltás inget, nadrágot, zakót, és ezt mind a lány előtt veszem át. Ha már leöntött, nézze végig! Utolsó gombot begombolva, már az asztalomhoz sétálok, és leülök a székembe.
– Adam McGregor vagyok, a cég tulajdonosa. A korábbi titkárnő, sajnos teherbe esett és itt hagyott, ezért keresek olyan embert a helyére, aki el tudná végezni a feladatait, és ha fele olyan jó, mint Ő volt, itt maradhat. Egy hónap a próbaidő, egy hónapot csak fél fizetésért fog végig szenvedni, aztán ha megfelel, majd a bére növekszik. – kezembe veszem a felém nyújtott mappát, hogy belenézzek.
– Maddison Skyler Banks vagyok. Itt van az önéletrajzom, minden fontos tanulmányi eredményem, hol, mikor és mit végeztem. Több képzésem is van, amit szeretnék kamatoztatni itt a cégnél, és persze segíteni Önnek bármiben. – mondja halkan, de azért még értem, mit beszél. Szerintem kicsit megijedt tőlem.
MIT végzettséggel rendelkezik, programozó, és dizájner szakmája is van. Ez máris tetszik. Ezek szerint, remélhetőleg nem kell tovább keresnem a megfelelő embert, aki betölti a pozíciót.
– Nos... Tetszik az önéletrajza. Szükségem van egy olyan emberre, aki ért a gépekhez, ugyanis Bella sajnos ebben nem igazán jeleskedett, a naptárak kezelésében, illetve az e-mailek kinyomtatásában és megválaszolásában kimerült a tudása. - mondom még mindig a sorokat olvasva. - Van bármi kérdés? Óhaj, sóhaj? – tudakolom higgadtan. Nem vagyok egy túlságosan lobbanékony... Isten. – Esetleg egy normális bocsánat kérés? – felnézek rá. Szegény még mindig ugyanott állt, feje olyan vörös, mint egy paradicsom, és hihetetlen zavarban. – Tizenkétezer dollárt tett tönkre... Nem vagyok egy gonosz... Ember, se főnök, hogy rögtön levonjam a fizuból, vagy esetleg kártérítést követeljek, de elvárom, hogy az itt dolgozó emberek, tiszteljenek. – teszem hozzá. Lenyomom a gombot a kis hívón. – Abdul, lennél olyan kedves, és felhoznád a reggelit? Jeff már biztos itt van vele. – szólok bele.
– Máris Uram! – hallottam a választ, aztán minden figyelmemet a lányra irányítottam. Közben az egyik fotelre mutatok, hogy üljön le. Óvatosan helyet is foglal, már nincs annyira zavarban, nem mellesleg rám figyel. Irodám két részre van osztva, bal oldalt kanapé, két fotel, dohányzó asztal, fürdő, teljesen felszerelve, plusz egy szoba. Sokszor itt alszom, ha lusta vagyok vagy túl fáradt, hogy haza menjek. Ezért van a kanapé két oldalán két ajtó, jobb a szoba, bal a fürdő, de különben egybe is nyílik a kettő. A kanapéval szemben egy hatalmas, kézzel faragott mahagóni dolgozó asztal. Imádom az irodát, tökéletes számomra. Természetesen van egy extra fullos lakásom is, de azért na... Itt is meg kell adnom a módját, ha már életem ezen részének 67% kat itt töltöm.
– Ne haragudjon! Annyira sajnálom, de siettem, és figyelmetlen voltam, mert mindenhonnan késtem eddig, és nem kaptam meg soha az állást, mert hát... Sok helyen a külső miatt is, szinte végig se hallgattak, vagy nem is fogadtak. És az egyetem után már egy éve munkát keresek... És... Sajnálom! – hadart egy kicsit, de nem beszélt értetlenül.
– Igen, sajnos a mai világban ez nagyon nagy probléma, hogy egy embert, a kinézete alapján ítélnek meg és nem az alapján mit is tud nyújtani. Nekem nem arra van szükségem itt a cégnél, hogy jól mutasson kint az asztalnál, mint egy csokor virág, hanem végezze a munkáját. Több fontos tanulmánya van, számomra az a legfontosabb, hogy ért az IT-hoz, pont emiatt kapja meg a posztot. Mivel így is rengeteg a munkám, olyan ember kell nekem, aki tudja kezelni a cég weboldalát, rendszerezni tudja a dokumentumokat, és nem kell hozzá öt percenként egy IT szakértő, mert gond van a gépekkel. Remélhetőleg önállóan tud majd dolgozni. - kimérten és komolyan beszélek hozzá, hogy megértse, mit is várok tőle.
– Szeretné, az oldal arculatát is megváltoztatni? – kérdi szakmai érdeklődéssel.
– Igen, gondoltam rá, mivel a jelenlegi oldal kicsit elavult, mást szeretnék, nekem pedig jelenleg nincs rá időm, ugyanis bővíteni akarom a céget, hat új városba tervezek kihelyezni kisebb székhelyeket. – biccentettem.
– Nos... Ha úgy gondolja, akkor összeállíthatok pár dizájnt, és programot, hogy a cég honlapja áttekinthetőbb legyen. – elmosolyodott.
– Igen, annak nagyon örülnék. – biccentettem. – Ez a munka külön meg lesz fizetve, mivel nem szeretnék rossz embernek tűnni. – A lány biccentett. – Ha nem bánja, Maddy-nek fogom hívni, és mivel csak holnap kezd, legyen szíves, fogja a leöntött zakóm és ingem, a mélygarázsban, ott van a sofőröm, elviszi a tisztítóhoz, majd haza. Reggel, Jeff magáért megy, elveszi a ki tisztított ruhám, a többivel ami ott van, reggelit hoz, és kávét! Többek közt a reggeli rutinja ez lesz. Ezekben természetesen Jeff segít, minden reggel elhozza és haza is viszi munka után. Kávét két cukorral, tejjel iszom. Holnap pedig berendezkedhet az asztalánál, ami mellett bejött. Megkapja a munkabeosztását, a szükséges papírokat, a honlappal kapcsolatos dolgokat, és kiismerheti a helyet. – újra biccentett.
Betoppant Abdul, lerakja az asztalra a reggelimet, felénk fordult.
– Uram... Hóru... – kezdi, de rá nézve felmordulok. – Akarom mondani Henry Nagyúr itt van, szeretne beszélni Önnel. – hebegte. Felállok, és a lányra nézek. Ő is felállt, ahogy elfordította a fejét, és elvette a mappáját, észrevettem a tetoválást a nyakán. Hórusz szeme! Mintha valami vonzott volna, azonnal odanyúltam a nyakához, és teljesen ellágyulva néztem a tetoválást. Sokszor szembesülni azzal, hogy mit vesztettem el, nagyon nehéz – Heru... – mondom halkan, anyanyelvemen. Heru egyiptomi nyelven Hóruszt jelent. Nem értettem azt a kis bizsergést a tarkómon, mikor megláttam, azt hittem a düh miatt éreztem, de ezek szerint, valamilyen szinten kapcsolódik a mi világunkhoz. Viszont van valami furcsa a lányban. Abdul mentet meg, azzal, hogy a elhúzta kezem, akkor lépet be Hórusz az ajtón. A lányt Abdul kivezette, persze kézbe fogta a ruhám, és bezárta az ajtót. Minden egyiptomi Isten, képes arra, hogy más életében vájkáljon csak egyetlen érintéssel. De én most valamiért nem tudtam bele látni a lányba. Pedig szegény úgy nézett rám, mintha őrült lennék, pedig szimplán meglepő volt látni rajta azt, ami hozzám tartozik.
– Testvérem! – ölelt meg Hórusz.
– Olyan jó, hogy itt vagy! – mosolyogtam rá – Mi járatban?
– Szörnyű a helyzet Egyiptomban... Muszáj volt eljönnöm. Megnéztem a szüleimet. És segítség kéne a cégemmel kapcsolatban. – mondja.
– Ma este egy vacsora nálam, és mindent megbeszélünk. – biccentettem.
– Az tökéletes lenne! – mosolyog.
Húsz perc múlva, teljesen egyedül voltam, próbáltam enni, de folyamatosan a lány járt a fejemben.
Van valami benne, amit nem értek, és ez zavar!
Madison Skylar Banks
Azt mondják, hogy a friss diplomásoknak igencsak könnyű munkát találniuk, amint kilépnek az egyetem óvó falai közül. Hát... Szerintem oltári nagy balek lehetett az, aki valaha ezt a mondást kitalálta. Egyetem után eltelt lassan másfél év, és még mindig nem találtam egy normális munkát! Bianca szerint azért mert egy szürke kisegér vagyok, ki kellene pakolnom mindent amim van, de én erre nem vagyok hajlandó!
Nem azért akarok bekerülni valahová dolgozni, mert kipakolom a lökhárítómat, hanem a tudásom miatt. Ezért is pályáztam meg utoljára ezt a munkát az Aminos nevű szállítmányozási cégnél. Ha ez nem sikerül, elmegyek kukásnak! Mit lehet tenni? Kell ám egy B terv is. Annyi év tanulás után, nem tudok kiteljesedni a szakmámban. Kicsit röhejes.
A készülődéssel sajnos olyannyira elhúzódott az idő, hogy majd kiestek a szemgolyóim a helyükről ijedtemben, ahogy vetettem egy pillantást a nappaliban ketyegő faliórára. Basszus... Gyalog már tuti, hogy nem érek oda! Bicajjal nem mehetek, mert szoknyás kosztümöt kell felvennem. Nem mellékesen ha még kávézni is akarok, márpedig akarok, mert kávé nélkül számomra nem teljes az élet... Főleg reggel! Így hát kénytelen vagyok taxit fogni, ami először a kedvenc kávézómba, majd az interjú helyszínére visz. Annyira sietek, hogy véletlenül a hátam mögött várakozó férfira borítom a forró kávéját. Szívesen megálltam volna, hogy segítsek neki, vagy legalább normális módon bocsánatot kérjek, de nincs sok időm, így csak odakiáltok egy bocsánatkérést, majd szaladok is vissza ki a taxihoz, melynek anyósülésére egy hangos sóhajjal vetem le magam.
Mint megtudtam a netről, a főnök, hím. Képet nem érkeztem keresni, míg vártam, csak annyit, hogy mi a neve, hány éves, mióta működik a cég, már jött is a férfi, hogy behívjon.
Hát, ami az irodában fogadott rádöbbentett, hogy ez a napom talán szarabb nem is lehetne. Nem elég, hogy elaludtam, kiégett a hajszárítóm, megijesztettem nagyit, rettenetesen izgultam, most szembesültem azzal is hogy a főnök az akit leöntöttem a kávézóban. Köpni-nyelni nem tudok, annyira lesokkolt az egész, csak pislogok az ajtónál ácsorogva, mint hal a szatyorban.
Elég zavarba ejtő a szituációba csöppentem, de egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem.
Persze igyekeztem inkább másra figyelni, azért is inkább tüzetesen megvizsgálom az irodáját, már amit éppen látok belőle, mivel a két ajtón, ami az irodából nyílik, nem látok át. Igaz most még eléggé esetlennek tűnhetek, de amint a fotelre mutat, szinte azonnal megjön a bátorságom. Kényelmesen elhelyezkedem az ülőalkalmatosságon, kicsit kihúzva magam, mert hát... Ne nézzek már ki bénán. Csendben hallgatom végig a szavait, miközben elmélázva igyekszem minden teendőmet megjegyezni. Ha holnap nem cseszem el, remélhetőleg nagyon sokáig tudok majd itt dolgozni. Jó hely, szakmai munkám lenne, és tudnám magam tovább fejleszteni. És persze lenne saját pénzem is. Mert jó ideje nagyi zsebén élősködöm, ami nekem kényelmetlen.
Abdul jelent meg, szólt Mr McGregornak, hogy érkezett valaki, aki valószínűleg valami üzlettárs akivel megbeszélése van. Így hát gyorsan fel is pattanok a helyemről, ezzel jelezve, hogy nem zavargok tovább. Amikor azonban a táskámért nyúlok, hogy egy laza mozdulattal a vállamra dobjam, megérzek a nyakamon pár ujjat. Idegen borzongás fut végig az egész testemen, valami szinte késztet, hogy menekülnöm kellene, és nem ide jönni dolgozni, viszont kell a munka! Nem akarok kukás lenni! És az a tekintet is megrémiszt, amivel rám nézett. Na, nem mintha nem lett volna még pasim, de akkor is... Nem úgy nézett rám, mint egy pasi egy dugni-való csajra...
Jesszusom, kezdek Biancásan gondolkodni! Többet nem maratonozok vele, rám ragad tőle a rossz beszéd és gondolat.
Szerencsémre Abdul készségesen kikísér az irodából, ezzel mentve a helyzetet, mert képtelen voltam reagálni, majd a kezembe adja a kávéfoltos inget és zakót. Innen tovább kísér a mélygarázsba, ahol átpasszol a sofőrnek, aki elvisz a tisztítóba, majd haza - pont úgy, ahogy a főnök is mondta. Főnök...
Érdekes ebbe belegondolni, hogy holnaptól lesz egy főnököm. És remélhetőleg, végre olyan útra lépek, ami függetlenné tehet.
Szeretném megjegyezni, hogy útközben egy büdös kukkot nem szóltunk egymáshoz a sofőrrel, pedig azt hittem elkezd velem társalogni, de mindössze egy megerősítést kért a pontos lakcímemmel kapcsolatban. Mondjuk talán jobb is, hogy nem zargatott... Hiszen még én magam is alig tudom felfogni a mai nap történéseit. Az otthonom előtt megállt, majd egyeztetés után, hogy reggel mikor érkezik, kiszállok a kocsiból, elindulok a tornác felé, ahol nagyi ül a kedvenc székében.
– Szia, Kincsem! Hogy ment? – kedvesen rám mosolyog, gondolom a fanyar képem miatt, amit vágok. Ha nem sikerült egy munka, vagy valami, mindig ezt a kedves mosolyát veszi fel. Leülök mellé, majd ledobom a cipőm, és felsóhajtok. – Nehéz sóhaj, csak nem? Itt se vettek fel?
– Felvettek. – mondom kicsit nyűgös hangon. Nagyi abbahagyja a horgolást – ezzel foglalkozik, meg szabás-varrással, a környéken ő a legjobb varrónő, nagyon szeretik –, és hitetlenkedve néz rám.
– Ha felvettek mi ez a fancsali arc? - kérdi.
– Ne akard tudni... – nyögtem ki. Közben kapok egy sms-t Bia-tól, hogy mi a helyzet.
– Pedig tudni akarom! Mi történt? – kérdezi komolyan.
Gyorsan visszaírok Bia-nak, majd mobilom oldalra rakva, mesélni kezdek arról a bő másfél óráról, ami eltelt, miután kiléptem a házból.